Elsâ, harmadik és hetedik
osztályos gyermekek irósa;
a fiatalok irósa az évek
mùltóval mindinkóbb lazóbbó,
fegyelmezetlenebbé vóìik.
Ritmustalan, ideges
vonalvezetés, széthùzott
betiisorok, az egyéni jelleg leljes
eltónése jellemzi az óltalónos
iskolósok irósót. Ugyartezek
a sorok (jobboldalt)
a Johnston nyomón javasolt
ój iróstipussal
ѴАДДАДАЛАЛДАААДЛЛЛЛЛАЛ Elögyakorlatok
rnmrmrmrmrnrrmrn
<Ш.иЛ4Л4ЛАМЛАЛАЛАМЛЛЛЛ
00 О 00 О ООО tro и ou и и Oü
Betíisorgyakorlatok
ѴаѴаѴаѴаѴдѴаѴаѴаѴаѴаѴдѴдѴаѴдѴдѴдѴаѴдѴдѴдѴдѴа
ille a/rc '{xrv’b'ruj/ frrunxrtL t \fiJl dY~& tcvkcviy 'jvYWdypL'fo Oh
1X^2. ч/re. -Lrc/Lru^' 'I'cmjunYtt. txr (MTS/ loDIct/Kiy ~^OYWcW~(t ~tO C-l
\kh. ’\cTcd(Ufv\^ ÿ-tmu (\t cm. kmk'mcj 'fimvarvt to <
Eastbourne Exeter Faversham Have
Ipswich Lowestoft London Torquay
Aldershot Kidderminster Maldon
Newbury Nuneaton Windsor fork,
Croydon Cillinyham Oxford Dover
Penzance Bolton Rochdale Saltash
Amazon Borneo Canada Denmark
A folyóirás megújitásával
kapcsolatban a legszebb
eredményeket az angol
Alfred J. Fair bank
fáradozásai érték el, aki
a humanisztikus kurziv irásból
a jelenkor legnemesebb
kézírásának egyikét
fejlesztette ki, és sok
betümdvésznek adta át gazdag
tapasztalatait (Dryad Press,
Leicester 1935)
148
XV. A MAGYAROK ROVÁSÍRÁSA
A Magyarországon elterjedt írások a latin betü általános fejlôdését kôvették. Volt azon-
ban a magyarságnak sajátos írásmódja is. Ennek emlékei javarészt Székelyfôldôn
XVII—XVIII. szàzadi kéziratokban maradtak fenn. Régebben »hun-magyar«, »hun-
székely« és »hun-szittya« írásnak nevezték, mintha ezt az írásmódot a magyarok fel-
tehetôen Ázsiából hozták volna magukkal. Ez az írásmód teljesen eltért az Európá-
ban használatos írásoktól. Más volt a technikája és a betüformája is; leginkább még a
germán, semita és kozép-ázsiai otörök népek runaszerü feliratainál használt jelekhez
hasonlít.
Az 1488-ban írott Turóczi János-féle krónika a szkítáktól származtatja a székely
rovásírást. Eloszavában ezt olvashatjuk: »A mi idonkben is e nemzet egy része, amely az
ország erdélyi határain lakik, bizonyos jeleket ró fába, s az efféle írásmóddal betük
gyanánt él« .. . »Ezek a székelyek, kik a scythiai betüket még el nem felejtették, azokat
nem tinta és papiros segítségével, hanem pálcákra metszés mesterségével, rovás módjára
használják.« Turóczin kívül Bonfini, Oláh Miklós, Verancsics Antal, Szamosközi István,
Joannes Boemus, Veit Gailel, Benczédi Székely István foglalkoztak e sajátosan magyar
írásmóddal. Egy 1515-ból való konstantinápolyi felirat, amelyról Hans Dernschwamm
1554-ben hiteles másolatot készített, és amelyet a dán Wilhelm Thomsen és Sebestyén
Gyula fejtettek meg, végérvényesen bebizonyította a magyar rovásírás létezését. Eló-
került egy naptárszoveg is, melyet egy régi rovásfáról Marsigli olasz utazó Buda vissza-
foglalása után a Székelyfôldôn másolt le. Ezt a Bolognában ôrzôtt másolatot is Sebes¬
tyén Gyula fejtette meg és tette kôzzé.
A rovásírás, miután a székelyek felvették a keresztséget, lassanként feledésbe merült.
A rola való ismereteink leginkább közvetettek. így például Dezsericzky nyitrai piarista
müvébol és a marosvásárhelyi Teleki-kónyvtár egyik kéziratából tudunk arról, hogy a
csíkszentmiklósi templom szószékén találtak egy rovásírásos feliratot 1501-bol. A
Sebestyén Gyula által rekonstruált szöveg (jobbról balra olvasva) így hangzik: »Úrnak /
születésétül / fogván / írnak / ezeröt / százegy / esztendöbe / Mátyás János / Estyán
/ Kovács esenálták / Mátyásmester / Gergelymestercsenálták.« Másik emléke a magyar
Az enlekai féiirat
149