t
I
'
Az egyik nyugati kozgazdasági
lap a tömegcikk reklámjával
foglalkozva utal arra, hogy
egy-egy márkanév, vagy
árucikk népszerüsítését milyen
mértékben fokozza a teljesen
kötetlen, de karakterisztikus
betükompozíció.
Az effajta betüalkotás tipikus
terméke a korszerü
reklámtevékenységnek
I
t
\
132
XIII. AZ ORNAMENTIKA
A betümüvészetnek évszàzadok ôta kisérôje, kiegészitô eleme volt az omamentika.
Az ornamentális kompozíciók konstrukciójának sokféle formáját ismerjük:
A geometriai omamentika, szerkesztett formákból: egyenes vonalakbôl, körökböl,
félkôrôkbôl, kerülékekbôl, csigavonalakból stb. àll. Az ôskor embere az elsô szabad
kézzel, agyagból formâlt edény külsejét ùgy »diszitette«, hogy ujja hegyét vagy kôrmét a
lágy anyagba nyomta, vagy élesebb szerszâmmal különbözö irányú vonalakat karcolt
az edény felületébe. A vesszôbôl készült durva fonadékon vagy a szövött kelmén a
különbözö szinü fonalak elrendezôdésébôl keletkezett mustra szintén geometriai
jellegü. A fejlôdés során lassan kialakultak a nôvényi és aliati formák síkmértani ele-
mekbôl felépített változatai.
A »szerves« ékítmény a természeti tárgyak, nôvények s állatok alapformáiból meriti
motívumait. Már az egyiptomiak is alkalmazták a nôvényi ékítményeket. Különösen a
vizi nôvények (lótusz, papirusz) formáit kedvelték ornamentikájukban; a lótusz
bimbója vagy nyílt virágának kelyhe volt az egyiptomi oszlopfó ornamentális mintája.
Geometriai formákba zárt szerves ékítményeknél a nôvényi vagy aliati formák vala-
mely mértani idommal (négyszóg, kör, csigavonal) vannak eggyé komponálva, mellyel
gyakran szinte szervesen kapcsolódnak ôssze. A legtöbb ékítményt e csoportba sorol-
hatjuk.
Az ókortól mindmáig az omamentika stílusai hüen kôvették a korszakok stílusválto-
zásait.
Nem sokkal a kónyvnyomtatás feltalálása után megszületett a nyomtatott betü mellett
a tipográfiai elemekból formáit kônyvornamentika, a tipográfiai kónyvdísz is, mely a
betümüvészet fejlôdésével, hanyatlásával együtt kôvette a korszakok müvészeti stílus-
alakulását.
A XIX. század elejétôl a nyomdai díszító elemek tervezòi a tipografia ornamentális
eszkôzeit ósszehangolták a korszak zürzavaros stílusaival, amikor a tipográfusoknak
versengeniük kellett a litográfia technikájával. A XIX. század utolsó harmadában, a
hisztoricizmus idején pl. görög oszlopcsarnokokkal, gótikus építményekkel kereteltek
egy-egy alkalmi nyomtatványt, kónyvcímlapot.
A századforduló után a tipografia ornamentális elemei a képzómüvészeti stílusok
különbözö »izmusait« kôvették. Az impresszionizmus, expresszionizmus, kubizmus,
konstruktivizmus s az egyéb irányzatok váltakozásával egy idöben hozták forgalomba a
betüôntôdék e különbözö irányzatok jegyében létrehozott diszitö elemeiket. Az elsô vi-
lágháború után a kört, a négyszôget, a háromszoget hirdették a modern tipográfiánál
alkalmazható kíséró elemekként. Ezt a stílusirányzatot elementáris, anyagszerü tipog-
ráfiának nevezték.
133