XI. A BETÜK ANATÓMJÁJA, AZ OLVASHATÓSÁG

Az európai irás egyes hangjelekból áll. Amint a kimondott szóból sem halljuk ki az
egyes magán- és mássalhangzókat, csak a teljes szó hangzását fogjuk fel, ugyanúgy az
írott és nyomtatott szónak is megvan a maga sajátos szerkezete, mely az olvasás
megszokása kôvetkeztében szóképpé, mondatképpé olvad egybe, szemben a gyakor-
latlan olvasóval, aki még csak betüket olvas, a gyakorlott olvasó egész szavakat, mon-
datokat képes felfogni. Vagyis: az egyes beiü képe nem is igen jut el a tudatába, és a
betühibákon is csak akkor akad meg, ha az eltorzítja az ismerós szóképet. Hogy a
szavak képét szemünk recehártyáján nehézség nélkül »fotografálhassuk« le, a betüknek
hasonlítaniuk kell egymáshoz, hogy a szókép mind egységesebb legyen. De : különböz-
niük is kell a betüknek egymástól, hogy a betükból osszeálló szóképek különbözok és
karakterisztikusak legyenek.

A latin ábécé azért olyan egységes hatású, mert egyes betüi a legegyszerübb mértani
alapformákból vannak felépítve. A nagybetüknél az O kerekded formája visszatér a
B, C, D,-G, P, Q, R, S, U vonalaiban, a derékszogü E, F, H, L, Г betük után következnek
a hegyes, diagonális vonalakból felépített A, K, M, N, W, V, X, Y, Z betük. Betüink
alapformái az egyenes, a kör, a háromszog és a négyzet. (A talp nélküli lineáris antikvá-
nál [groteszk], amelynek tôrténelmi elóképei a görög lapidárisok és a kozépkor-végi
»textus sine pede«, jól érzékelhetô a geometriai alapformákból felépített betüjelek hason-
latossága, _formai együvé tartozása.) Az egyes kisbetük alaprajzukban kevésbé térnek
el egymástól, mint a kapitálisok, de a megkülónboztethetóséget növelik az alsó és felsó
nyúlványok. Ezek jellegzetes körvonalat kölcsönöznek a szóképnek, és elósegítik az
olvashatóságot. A kisbetüknél a körvonalak csak enyhén hajlottak (n, m,u), diagonális
vonalakat csak a k, v, w, y, x, z betüknél találunk, az o kereksége mutatkozik az a, b, c>

e> P kerekdedségében, egyébként itt is a vízszintesek és függólegesek határozzák
meg a szóképet.

Az olvashatóságnál figyelembe kell venni, hogy az egymásnak megfeleló formáknak
egyformán széleseknek és egyformán keskenyeknek kell lenniük, természetesen nem
mértanilag, hanem optikailag. A betük vonalai nemcsak a betük belsó térségét határol-
ják, hanem a szomszédos betü vonalvezetésével együtt a két betü közötti arányos távol-
ságot is szabályozzák. Egy-egy betütípus akkor válik kiegyensúlyozottá, ha a betük
belsó térkôzei és a betük közötti térkôzôk harmonikusak egymással. Ez elsórendü
összetevöje a nyugodt, ritmikus olvashatóságnak. A törzsmagas betük (mint például a
kis m) adják a sor horizontális egységét. Hogy a »sorszalag« szépen feszüljön, azt a törzs¬
magas betük alsó és felsó vonala határozza meg. Ez csak úgy érhetó el, ha a betük
a valóságban különbözö magasságúak. A régi kódexírók az esztétikai osszhatás, a for¬
mai harmónia érdekében, tudatosan írták soraikat úgy, hogy a kerek'és hegyben végzódó
betüformák kissé magasabbak voltak, mint az átlagos betük magassága. Ez a gyakor-
latban azt jelenti, hogy például az a, o és i betüket kissé nagyobbra kell méretezni az
optikai csalódás kiegyenlítése céljából.

A betü a szókép, a sor egységes osszhatását szolgálja az irás fekete -fehér kontrasztja
is. A köny v lapján a fekete és fehér egyenletes elosztása, vagyis az, hogy egy-egy szókép,
egy sor, egy szövegoldal egységesen kellemes »szín«-hatású-e, már az egyes írásjelek
megalkotásánál dól el. Minden betütípus minden betüegyede az optikai árnyalatok
különbözö fokozatait foglalja magában. Hogy egy-egy betü, szókép, sor, szövegtömb

116

milyen tónust ad, azt befolyásolja a betü rajza, fokozata, a sorok közötti térkôz, a papír
színe. De hogy egy bizonyos típus milyen tónusértéket hordoz, azt alapvetóen a betük
rajzi felépítése dönti el.

Az olvashatóság számos tényezótól függ:

Valamely típus akkor olvasható jól, ha az ábécé egyes betüjelei határozottan meg-
különböztethetök egymástól, ha rajzi, grafikai értelemben szintézisét hozzák létre az
alapvetóen egységes hatású, de mégis felismerhetöen különbözö betüegyedeknek, ame-
lyek a szóképeket ritmikus egymásba kapcsolódással alakítják ki.

Különösen fontosak az olvashatóság megítélésénél a betü szerkezeti arányai. Amikor
megállapítják a felsó és alsó nyúlványok és a betü kozépsó torzsmagassága közötti
arányokat, ügyelni kell arra, hogy a betükôzép (a törzs) magasságát helyesen határozzák
meg. Ezáltal elérhetó, hogy a sor feszített szalagként illeszkedjen a szedéstükôrbe,
ugyanakkor a betük nyíltak és egymástól világosan megkülönböztethetök. A jól meg-
határozott torzsmagasság mellett sem hanyagolhatók el a betük felsó és alsó nyúlványai
sem. A betük egymás közötti távolságának mértéke is igen fontos a betüjegyek szóképpé
kapcsolódása szempontjából (ami részben ôntéstechnikai kérdés). Ez határozza meg a
soroknak — a szürke skálán belüli — színértékét is. A betüfejek és talpak helyes arányai
jól fokozzák a betük egymáshoz illeszkedését. Igen jó, ha a verzálisok egy kevéssé ala-
csonyabbak, mint a kurrens betük felsó nyúlványai, ily módon a nagybetük jobban il-
leszkednek a betüsor ôsszképébe.

A könnyen olvasható nyomdabetük kialakítására vonatkozó fenti alapelvekból
következik, hogy egyes betütípusok nem felelnek meg a jó olvashatóság kovetelményei-
nek. Ilyenek például a lineáris antikvák. Ezt Jan Tschichold találóan így indokolta:
»A groteszk (lineáris antikva) betü tulajdonképpen csak címbetünek jó, hosszabb szöveg-
szedésben fárasztja szemünket, mert nélkülôzi egyrészt a klasszikus antikva betüképeit
összekötö talpakat és fejeket (szerifeket), másrészt a vastagabb és vékonyabb betüvo-
nalak finom ritmusú váltakozásait, amelyek a betüjeleket és a szóképeket jobban jellem-
zik, mint a groteszk típus egyhangú, azonos vonalvastagságú betüi.«

Az antikva kisbetük szolgálják leginkább a jó olvashatóságot, mert az alap- és segéd-
vonalak ritmusa elósegíti az olvasást, a szóképek kialakítását és azok olvasás közbeni
rogzítését.

Olvasás közben a szem rendszerint a sor felsó részét követi, mert ez jobban megkülön-
boztethetó sajátosságokat mutat. (Jól megfigyelhetjük ezt a kisiskolások olvasási gya-
korlatainál.) A nagybetükkel kialakított szôvegkép olvasási nehézségeinek egyik oka
abban rejlik, hogy a betüsor túl statikus, minden dinamikát nélkülôz. Az a szöveg,
amelyben a torzsmagasságú betükön kívül több le- és felfutó vonalú betü van, könnyeb-
ben olvasható, mint amelynél a legtöbb betü torzsmagasságú.

A tisztán matematikailag szerkesztett, egyforma vonalvastagságú (lineáris) betü
esztétikailag és olvashatóság szempontjából nem lehet tôkéletes, mert a körzö és a
vonalzó nem elegendó ahhoz, hogy élo betü jöjjön létre. A matematikai, mértani meg-
formálás tôrvényeit nem lehet felcserélni a szerves, az emberi szemnek megfeleló for-
mákkal. Az emberi szem ugyanis sajátos biológiai tôrvények szerint müködik, és sokszor
igen nagy optikai »csalódás« áldozata. Szemünk egy sík terület kozéppontját példáuj
máshol keresi, mint ahoi az geometriailag elhelyezkedik. Két matematikailag egyenló
nagyságú területet felosztásuk szerint különbözö nagyságúnak lát.

Emellett a szemet mindenfajta monoton egyformaság fárasztja. Valójában nines is
olyan lineáris (groteszk) betü, amelyet egyenló vastagságú vonalakból korzóvel és vo-
nalzóval formálhattak volna meg. A betüalkotónak figyelembe kell vennie, hogy a mai
ember szemét erósen igénybe veszi az olvasás. A szemnek ezt a fokozott »terhelését«
megkonnyíteni : ez a mai betüalkotás egyik alapfeladata.

117