•* MAIUSCOLE H*

ABC

DEF

CHI

Giambattista Bodoni: Mannaie Tipografico (1818)

ABCDEFGHI

98

Vili. A KLASSZICIZMUS BETÜMÜVÉSZETE

A nyomdai betük továbbfejlódésére nagy hatàssal volt az, hogy a XVIII. század màsodik
felében màr Európa-szerte — különösen Olaszországban, Franciaországban és Német-
országban — konyvillusztrációként fôképpen rézmetszetet alkalmaztak. A rézmetszôk
új antikva betüket alkottak, amelyeknek formája megfelelt e sokszorosító technika
sajátosságainak. A betük rajzât a lemezeken nem az írótoll határozta meg, hanem a
karctü, amely lehetôvé tette, hogy hajszálvékony segédvonalakat és betütalpakat hozza-
nak létre, sot a karctü technikája egyenesen erre csábított. Ezeknek a formáknak már
semmi közük a kézírásból származó nyomdai betükhöz, kifejezetten a fémlemezbe
metszett, karcolt betük »technológiája« alakítja formájukat.

Gutenberg még azt a feladatot tüzte maga elé, hogy nyomtatása úgy hasson, mintha
»irva« lenne. A klasszicista antikvánál ezzel szemben úgy akartak nyomtatni, mintha
»metszve« lenne. Grafikailag a klasszicista verzáliák és a kisbetük egységes kiképzésüek.

A klasszicista antikva stílusa az olasz Giambattista Bodoni (1740—1813) müvészeté-
ben teljesedett ki. Mükôdése elején Bodoni még Fournier-t követte mindaddig, míg
saját stílusa ki nem érlelódott.

Ó volt az elsó újabb kori nyomtatómester, aki abból induit ki, hogy a nyomdásznak
nines szüksége illusztrációkra és díszíto elemekre ahhoz, hogy a könyv mondanivalóját
tôkéletesen kifejezésre juttassa, hogy a nyomdász legfôbb kifejezô eszköze a betü és a
szedéstükor.

Betüi a segédvonalak és az alapvonalak kontrasztjával és mégis harmóniájával, a
betük duktusának (vonalritmusának) kiegyensúlyozottságával a legtisztább optikai és
esztétikai hatást biztosították.

Bodoni 1771-ben megjelent betümintakônyvét, ameiy 17 antikva és kurzív ábécét,
9 majuszkula ábécét és 409 nyomdai cifrát, sordíszt tüntet fel. 1783-ban egy további
betükollekció követte, mely 150 latin és 28 görög írástípust tartalmaz, 1816-ban özvegye
kôzzétette Manuale Tipografico címü betümintakônyvének új kiadását, amely örök
emléke Bodoni-életmüvének.

Ambroise Didot — Bodoni francia kortársa — típusait a túlzottan finom belütalpak,
betüfejek, segédvonalak és az eröteljes alapvonalak jellemzik. Bodoninál a nyomtatási
korülmények jobb mérlegelését figyelhetjük meg, betüinek vonalvezetése, átmenetei
nem oly élesek, mint azt Didot betüinél láthatjuk.

Franciaország betüalkotó nyomdászai között, könyveik technikai tôkéletességénél és
müvészi megformálásánál fogva, kimagasló helyet foglal el (a XVIII. század elejétôl a
XIX. század végéig) a már emlitett Didot család három generációja. A dinasztia ki-
emelkedô tagja François-Ambroise Didot (1720— 1804), aki a betüalkotâs terén is mara-
dandó eredményeket ért el. A saját tervei alapjàn metszett, a vékony és vastag vonalak
eröteljes kontrasztjára 'alapított betütípus, amely jól illeszkedett a kor müvészeti stí-
lusához, a klasszicizmushoz, 1775-ben jelenik meg elöször Didot kiadványaiban.

Firmin Didot (1764—1836) érdeme, hogy az apja által alkotott betütípus általa nyerte
el végso formáját. A századforduló idején Didot típusai egész Európában elterjedtek és
csaknem egy évszázadon át népszerüek, kedveltek voltak. Jó ideig úgy látszott, mintha
végleg sikerült volna kiszorítaniuk a Jenson, Griffo, Garamond által képviselt régi
antikvák nemes hagyományait.

99