ш
LEXICON
IV Ri s.
Si'
CIVILIS ET
CANONICI:
SI VE POTIVS,
/COMMENTARIVS DB VERBORVM QJ ЛЕ
divtrunque іш ferment fignfadtiene, Antiquité um К*-
тлтитнт elementé,& legun Pop. Rem. (»pu¬
ff ime indite, лілнйш
Olim quidem Pardu!phiPratei{diligétuinformatu*:nunc
veròdermo doftiifaliquot virorum mduftria ita conftru-
äus, de fupra omnes omnium editiones tarn multi* de
przclaris de haâenui non cxplicatis diftionibu»
illuftratut, vt ad ei us eximium iplendorera
nihildeiideran pofsic.
£*tdfr*teres '*» h*c tjusrta edition* Ъгырцижft,tpip*u
*Â Lx8oremJoccpit.
if
FRANCOF. AD MOEN.
Nikolaus Basseus jellegzetes barokk könyvcimlapja (Frankfurt am Main, 1581 )
82
VII. A BAROKK ÉS A ROKOKÓ BETÜMÜVÉSZETE
A XVI. század második harmadában bontakozott ki a barokk müvészet, amely tovább-
alakította, átformálta a reneszánsz stílusát. A reneszánsz stilus nyugalmát, statikusságát
a mozgalmasság, a formák dinamikus elrendezése váltotta fei.
A korszak betüje: a holland antikva, amelynek mestere a haarlemi Christoffel Van
Dyck (1670), a kitünö holland betümetszö. Rajta kívül szép tipusokat terveztek az amsz-
terdami Dirk és Bartholomeus Voskens és Justus Michael Fleischmann (1701 —1768).
Tipusaiknak ismertetôjelei a betütörzs magasságának megnagyobbodása és a betíífejek
és betütalpak finomodása.
A legnagyobb kortársak közül is kiemelkedik a magyar Tótfalusi Kis Miklós, akinek
betütípusai és Hollandiában készült nyomtatványai a XVII. századi betü- és könyvmü-
vészet csúcsát jelentették.
Europa legkiválóbb tipográfusai, konyvalkotói e korban a hollandok (az Elzevirek, a
Plantinek stb.) voltak. Ma is csodáljuk könyveik szép arányait és szép betüiket, ame-
lyeknek nagy részét Christoffel van Dyck tervezte. Tizenketted alakú, kis formátumú
könyveik tükre, a kis margók ellenére is, arányos, a betük igen kicsiny fokozatúak,
ennek ellenére kitünöen olvashatók.
A holland betümüvészekre a XVII. század elejétôl erôsen hatottak a rézmetszók
lemezbe metszett betüi, amelyeket kôvetésre méltó példáknak tartottak.
A holland antikvákjellegzetessége: ellentét a verzáliák és kisbetük között. Fleischmann
antikváján például tisztán látható ez a kettôsség: a függöleges tengelyállás a verzáliák-
nál és ferde tengelyállás a kisbetüknél.
A holland antikvák »átmeneti« típusai után megjelenik a késo barokk antikva, amely
új korszakot jelez a klasszikus antikva fejlôdésében. XIV. Lajos 1692-ben megbízta a
Királyi Akadémia Tudományos Bizottságát, hogy Nicolas Jougeon vezetésével a királyi
nyomda kizárólagos használatára dolgozzon ki új betüt. A bizottság matematikai
konstrukciós sémákkal igyekezett megoldani a feladatot. Ez az antikva határozta meg a
klasszicista antikva »konstrukcióját«. A tudományos jellegü betüsémák (amelyeket
Louis Simoneau 1695-ben, majd 1716-ban rézbe metszett) merev, geometrikus formákba
szorították a betüket, s az olvashatóság szempontjából sem voltak megfelelôek. A
konstrukciós elv sem volt egységes. Az új típust, amelyet »romain du roi«-nak neveztek,
elsö ízben 1702-ben mutatták be. Ennél a betünél már nem a római kapitális és a rene¬
szánsz antikva kvadratikus elvei — vagyis a széles és keskeny formák ritmikus válta-
kozása — érvényesültek, hanem a geometrikus konstrukció kôvetkeztében megszünt
vagy csökkent a keskeny és széles rajzú betük közötti külônbség és az ebból adódó
ritmus.
Az ifjabb Simon Pierre Fournier (Fournier le Jeune, 1712 — 1768) 1737-ben már ezt a
típust, a »romain du roi«-t variálja tovább. A betüket szorosabban képezte ki, és néhány
jellegzetes részletüket elhagyta.
Figyelme elsôsorban a betü arányaira irányult. A betü képét hét vonalra osztotta fel.
Három vonal a kisbetük részére (például a, o, e) ; öt a »magas« betük részére (például
M, d, p) és hét vonal a teljes betütest fedésére (Q) szolgált. Ez a felosztás ma is hasz-
nálatos.
Fournier nevéhez füzódik az elsó tipográfiai mértékrendszer rogzítése. Meghatározta
a különbözö betüfokozatokmértékegységét, amelyet tipográfiai pontnak nevezett(1737).
83